Kiegyezés

Kiegyezés

Az osztrák és a magyar érdekek legélesebben az 1848-49-es szabadságharc során kerültek összeütközésbe. Ekkor született meg a modern magyar nemzet. Az osztrák császári seregek az orosz cár segítségével győzedelmeskedtek a magyar honvédseregek felett, a fegyvert a magyar forradalmárok 1849 augusztus 13-án tették le a fegyvert Világos mellett.A közvetlenül a forradalom utáni éveket a megtorlás jellemezte. Magyarország tejhatalmú vezetőjének, Haynaunak a rémuralma 1851. július 7-én ért véget Alexander Bach javaslatára. A vezetője után egyszerűen csak Bach-korszaknak nevezett éveket (1851–1859) a komoly állami felügyelet és az erős cenzúra jellemezte. 1859 áprilisában kitört a szárd-francia-osztrák háburú, melyet Ausztria a solferínói csatában elvesztett. Ferenc József a vereségért Bach birodalmi belügyminisztert tette felelőssé és augusztus 22-én leváltotta minden politikai hivatalából.A folyamatos enyhülés jegyében 1865 április 16-kán a Pesti Naplóban jelentette meg Deák Ferenc a később a „húsvéti cikk” néven emlegetett írását, melyben a későbbi kiegyezés felé vezető út lehetőségét vázolta fel, nem titkoltan az osztrákoknak címezve.A tárgyalások a prágai béke megkötése után felgyorsultak. Osztrák (császári) oldalról Ferdinand Beust báró 1866 végi külügyminiszteri kinevezése volt fontos momentum, mert ő győzte meg a kabinetet arról, hogy kiegyezés nélkül már nem lehet tovább fenntartani a birodalmatA teljes függetlenség hívei azonban így is árulásnak tartották és nevezték a kiegyezést, hiába lett az új szövetség neve Ausztria-Magyarország (vagy Osztrák-Magyar Monarchia) és alakult meg az Andrássy-kormány, azaz 1849 után tizenkilenc évvel a következő önálló, felelős magyar kormány.